A Selyemréti Strandfürdő a Miskolc Csoport tagja

Szauna

Selyemréti Strandfürdő

 

A fürdőben egy 15 fős lávaköves finn szauna  várja az ellazulni, felfrissülni és méregteleníteni vágyó vendégeket, akiknek szaunázást követően a 16-18 °C-os hagyományos zuhannyal van lehetőségük visszahűteni felhevült testüket.

Miért ajánljuk a szaunázást egész évben?

A rendszeres szaunázással testünk megszabadul a felhalmozódott méreganyagoktól, mivel a szauna által kibocsátott hő hatására verejtékezni kezdünk, pórusaink ezáltal kitágulnak, így a káros anyagok gyorsan és könnyen távoznak szervezetünkből. Ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk, illetve még hatékonyabbá tehetjük azzal, ha a szaunázás közben és után bőséges folyadékot fogyasztunk, ezzel is segítve a méreganyagok távozását a szervezetünkből.

Mivel a szaunázás során a különböző káros anyagok a pórusainkon keresztül kijutnak a bőrünk felszínére, ezért indokolt a szaunázás utáni közvetlen zuhanyozás.

Szaunatípusoktól függően általában a szakemberek azt javasolják, hogy finn szauna használata után langyos vagy hideg fürdőt vegyünk, majd pihenjünk le néhány percre, hiszen a forró szauna, majd a hideg víz hatására vérkeringésünk felpezsdül, szívverésünk felgyorsul, ezért javasolt a szaunázás utáni pihenő, hogy szervezetünk nyugalmi állapotba kerülhessen.

A szauna használatára külön jegy megvásárlásával van lehetőség.

Egész évben nyitva!